A kalandjátékok sokáig szigorúan 2D pixelgrafikus megjelenítést alkalmaztak, de a 80-as évek végefelé, a 90-es évek elején a PC teljesítménye rohamos fejlődésnek indult, ami lehetővé tette, az olyan egyszerű 3D motorra épülő játékok létrejöttét mint pl. a Wolf3D.

Az Alone In The Dark (magyarul: "Egyedül a Sötétben") egy stílusteremtő játék, az első 3D túlélő horror. A helyszínek ugyan két dimenziós képek, de a karakterek, tárgyak, és néhány interaktív bútorzat teljesen poligon alapú 3D. A játék hangulata nyomasztó, néhol ijesztő (de nem a túlzottan gusztustalan fajta), a zenei aláfestés elsőrangú, megteremti a feszültséget ha kell és feloldja ha elmúlt a veszély :). Tipikus H.P Lovecraft stílusú történetvezetés jellemzi.

A játék 1992-ben jelent meg az Infogrames kiadó gondozásában, Frédérick Raynal tervei alapján. Osztatlan sikert ért el a játékosok körében, így rengeteg folytatás követte. Az első három részben megmaradt a 2d/3d hibrid motor, de később ezt lecserélték.

Végigjátszás videó és letöltés a cikk végén!


Történet

1924-ben járunk és Jeremy Hartwood öngyilkosságot követ el a Luisiana államban található villájában, amit Derceto-nak hívnak. Az eset megosztja a környéken élőket. Egyesek tudni vélik, hogy a Derceto ház meg van átkozva és kísértetek járnak benne. A rendőrség hamar lezárja az ügyet, és lassan feledésbe is merül.

A játék elején el lehet dönteni, hogy férfi (Edward Camby) vagy nő (Emily Hartwood) legyen a főhős.

Edward egy magánnyomozó, akit búsás összeg fejében bérelnek fel, hogy kutasson fel egy zongorát a villában, és vigye el egy antikvitás kereskedőnek.

Emily Hartwood ezzel szemben az elhunyt Jeremy-nek az unokahúga. Az a meggyőződése, hogy a zongorában van egy feljegyzés amit Jeremy írt, és abból több kiderülhet a gyilkossággal kapcsolatban.

A játék elején az introban látható ahogy a főhős megérkezik a birtokra, bemegy a házba és az ajtó kísértetiesen bezárul mögötte. Innen felmegy az emeletre, majd tovább a tetőtérbe. Innentől lehet átvenni az irányítást.

Mindegy melyik főszereplőt választod, a kinézetükön kívül nincs más különbség, és ugyanazokat kell csinálniuk, hogy kiderítsék: mi (vagy inkább ki?) kísérti a villát...

Irányítás

A karaktert az iránygombokkal lehet mozgásra bírni 8 irányban, a rendes sétálás mellett futni is lehet (és néhány szituációban elkerülhetetlen is lesz). A játék közben tárgyakat lehet felvenni, ami bekerül a tárgylistába. A tárgyakat bármikor le lehet tenni a szobákban. Tárgyakat általában csak speciális helyeken lehet használni, például a kulcs nyílván ajtókat vagy ládákat nyit ki. Tárgyakat egymással is lehet használni.

Van egy menü amit játék közben elő lehet hívni, és ilyenkor a játék megáll. A menüben van egy tárgylista, valamint akció lehetőségek: tolni, kutatni, ökölharc, ugrás stb...

Egyes szobákban teljes sötétség van, ilyenkor be kell üzemelni egy olajlámpást. Az olaj fokozatosan elfogy! Összesen két tartály olajat lehet felkutatni.

Játékmenet

A különböző szobákban rengeteg tárgyat fel lehet venni, de nem mindegyikre lesz szükség hogy végigvidd a játékot. Ennek ellenére érdemes minél többet magadnál tartani, ha először ugrasz neki. Sok könyvet és feljegyzést is találni fogsz, amit végigolvasva egyre több részletet tudhatsz meg a házról, és legutolsó tulajdonosáról.

Már az első szobában ellenséges szörnyek fognak feltűnni és megpróbálnak az életedre törni. Az életerő nincs kijelezve, de ha elfogy kezdheted elölről a kalandot. Természetesen bármikor lehet menteni és visszatölteni!

Támadni lehet ökölharccal, vagy különböző, a házban talált fegyverekkel, mint például revolver, puska, tőrök stb... Ha legyőztél egy szörnyet, annak a lelke elszáll és többé nem kell megharcolnod vele. Vannak szörnyek amik üldöznek még a szobákon keresztül is. Ennek ellenére a legtöbb szörny nem üldöz a végtelenségig, ezért egyszerűbb megfutamodni és nem pazarolni a lőszert.

Ellenségek

Az ellenségek nagyon változatosak, de mindegyik valamilyen természetfeletti lény, zombik, óriás patkány, vagy rája szerű teremtmények.

Ne feledd: nem minden az erő! Túl is lehet járni a szörnyek eszén. Ráadásul töltényt se kapsz túl sokat, tehát jól be kell osztanod.

A szörnyek a legtöbbször bizonyos időzítés szerint bukkannak fel, például miután belépsz egy adott szobába, vagy miután felszedsz egy tárgyat. Térképezd fel a viselkedésüket, és ha alulmaradsz próbáld legközelebb felkészültebben várni őket, válts taktikát.

Összegzés

Az egyetlen negatívum talán az, hogy egy kicsit darabos a 3D animáció, és a teljes játék is túl lassú tempójú. Sok helyen a 3D tárgyak textúrája kidolgozatlan, és természetesen a legtöbb modellen még textúra sincs.

Látszik rajta, hogy sok munkát és kreativitást fektettek bele az elkészítésébe. 1992-ben ez nagyot ütött, sőt még egy, a mai napig töretlen népszerűségnek örvendő stílust is megteremtett.


Videó


Online Játék


Csalások

Rengeteg életerő és fegyver

Ez a csalás nem beépített, és inkább haladóknak való.

Nyisd meg a játékmentésedet egy hexa szerkesztővel, és írd át CA4A értékre a következő pozíciókat:

  • 68C4 - Életerő csomag
  • 68B4 - Thompson
  • 68C6 - Revolver
  • 6C1E - Riot Gun
  • 6960 - Pisztoly
  • 6962 - Pisztoly

Életerő visszatöltése

Jack házában menj a konyhába, de légy résen az ellenfelekkel. Vedd fel a mérget és a bort a pincér mellől. Használd a mérget a borral. Húzd meg a koktélt, de sokszor egymás után. Eleinte az életerőd rendesen le fog csökkenni -1000 ig, de ez után ha még egyet kortyolsz felmegy 32000-re! Ez vélhetőleg egy bug, de ha kihasználod természetesen csalásnak minősül.