A sakk egy klasszikus táblás stratégiai játék, ami végigkísérte az emberiség történetének nagy részét. Igen addiktív, letisztult szabályokra épülő, kétszemélyes játék alapvetően. Mondanom sem kell, a számítógépes változatok is mindig nagy kedveltségnek örvendtek, sőt még a gép elleni "egyszemélyes" játékmódot is lehetővé tette.

Tehát, van egy király alapjáték, amit az Interplay még pikánsabbá és vonzóbbá tett az 1988-tól 1994-ig tartozó sikerszériájával a Battle Chess néven. Lényege, hogy a figurák a szemünk láttára kelnek életre: valóban szépen animált módon mozognak, és harcolnak. Ahogy a király diadalittasan és lomhán, addig a királynő kecsesen és bájosan suhan át a harctéren. De a legviccesebb természetesen az ütések!

Minden párosításnál más-más animációnak lehetünk tanúi. A bástya egész egyszerűen mindenkit felfal. A parasztok komikus módon vívnak, majd az ütközet egy tyúkszemre lépéssel nyeri el a végkifejletet. A királynővel érdemes az ellenség királyát kiütni, mivel olyankor egy igazi szerelmi drámának és szó szerint tőrbecsalásnak lehetünk szemtanúi. Összesen 35 féle egyedi, vicces ütés animáció van. Azok akik csak sakkozni szeretnének, egyszerűen átkapcsolhatnak egy 2D nézetbe.

A sakk tanulása, a tudás fejlesztésére szolgál, hogy a játékok elmenthetőek, betölthetőek, és vissza lehet vonni lépéseket!

A játék rengeteg gépre jelent meg, a teljesség igénye nélkül például: 3DO, Amiga, Apple IIgs, Commodore 64, DOS, Nintendo és Atari masinák.

A mesterséges intelligencia szerény véleményem szerint igen okos - Kasparov biztos nem ért velem egyet -, de persze választani lehet különféle nehézségi fokozatok közül is. A C64 és NES verzió kivételével a gép 30 000 különböző nyitó lépést - és az azokra való sikeres reagálást - ismer.

Az év végén fog megjelenni a Subdued Software által fejlesztett frissített Android és iOS verzió.


Videó


Online Játék